VAROSI HÍREK.></td>
  </tr>
  <tr>
        <td width=

Elnök nélkül a balatoni tanács
 
megjelent: 2002.06.27 | forrás:Népszabadság | Balaton régió
 

A kormány a napokban úgy határozott, hogy június 10-i hatállyal felmenti Bóka István fideszes országgyűlési képviselőt, Alsóörs polgármesterét a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöki tisztéből.

Hajdú Attila, a Miniszterelnök Hivatal területfejlesztésért felelős politikai államtitkárságának munkatársa kérdésünkre válaszolva elmondta: rövidesen megalakul a Nemzeti Területfejlesztési Hivatal, amely a Miniszterelnöki Hivatal irányítása alá tartozva olyan szakterületeket fog majd össze, amelyek korábban a földművelésügyi és környezetvédelmi tárcához tartoztak.
A BTF elnökének felmentéséről szólva közölte: a kormány indoklás nélkül hívta vissza Bóka Istvánt, aki az előző kormány megbízottjaként volt a BFT elnöke. Arról még folynak az egyeztetések, hogy kit bíznak meg e tisztséggel. Az elnök személyére a kormány tehet javaslatot, de valójában a kormányzati megbízottból, a minisztériumok, önkormányzatok, valamint a kamarák képviselőiből álló tagság választja meg. Mindaddig Balázs Árpád alelnök, Siófok fideszes polgármestere tölti be a testület elnöki tisztét.
– A Balaton-régió elmúlt években látható fejlődése, és a térség fejlesztésének elfogadott hosszú távú stratégiája azt bizonyítja, hogy a BFT eredményesen működött az elmúlt időszakban – nyilatkozta lapunknak Bóka István, aki kifejtette: tudomásul veszi, hogy az új kormány nem kívánja a továbbiakban ellenzéki politikusra bízni az állami támogatások elosztását is végző szervezet vezetését. – Sajnálattal vesszük tudomásul a kabinet döntését, és reméljük, hogy az eddigiekhez hasonlóan politikamentesen folyhat a munka a BFT-ben – kommentálta Bóka leváltásának hírét a balatoni önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség titkára, Lázár János. Tiltakozik az eljárás ellen Balázs Árpád is, aki kifejtette: csak a Magyar Közlöny június 25-én megkapott számából értesültek a döntésről, holott Bókát 10-i hatállyal váltották le tisztségéből. Szerinte ez az eljárás, miként azt az MTI-nek kifejtette, jogszerűtlen. Hozzátette: hamarosan konzultációs lehetőséget kér az ügyben Nagy Sándortól, a Miniszterelnöki Hivatal illetékes államtitkárától.


 
Kapcsolodó cikkek: 
2002.06.27 | Felmentették Bóka Istvánt          | Napló
2002.06.27 | Átpolitizálták a Balaton jövőjét          | Magyar Nemzet
2002.06.13 | Most még egy hajóban eveznek          | Balatoni Futár
2002.06.07 | Képviselők a Balatonért          | Napló
2002.05.23 | Valódi hatáskört a Balatonnál          | Somogyi Hírlap
2002.05.13 | Civilek: önálló régiót!          | Somogyi Hírlap
2002.05.09 | Nem a pártoké a Balaton          | Napló
2002.05.09 | Politizál a Balatoni Szövetség          | Somogyi Hírlap
További információk: 
Balaton Fejlesztési Tanács
 

Vissza a listához | Archívum | Vissza a fõoldalra