| A balatoniak átvennék a DRV Rt többségi tulajdonát |
| |
| megjelent: 2002.07.11
| forrás:Somogyi Hírlap | Balaton régió |
| |
| Balaton-csoportot
alapított a parlamentben tíz képviselő. A Balaton Szövetség elnöksége még az idén
szeretné elérni, hogy a DRV Rt tulajdonának
többsége az önkormányzatokhoz kerüljön. Kezdeményezik a Balaton-törvény módosítását.
| | A
Balatoni Szövetség elnöksége tegnapi zánkai ülésén célul tűzte ki, hogy az érintett
önkormányzatok december 31-ig térítésmentesen szerezzék meg a DRV Rt részvényeinek
több mint ötven százalékát, valamint a szolgáltatáshoz kapcsolódó közművek és
ingatlanok tulajdonjogát. – Egyeztetés céljából megkeressük azokat az önkormányzatokat,
amelyeknek a DRV Rt szolgáltatást nyújt, de nem a Balaton régió területéhez tartoznak.
Ezzel a vélt ellenérdekeket kívánjuk elsimítani – mondta Sós Zoltán Somogy megyei
társelnök. – Mi balatoni regionális víz- és |
szennyvízszolgáltató céget szeretnénk. A törvény szerint egyébként kötelező önkormányzati
feladat a vízszolgáltatás. Sós Zoltán elmondta azt is: tanácsadó céget bíznak
meg a szükséges jogi eljárások kidolgozásával és a procedúra elindításával. S
felkérik az országgyűlési képviselőket, hogy támogassák ezt az ügyet. A tegnapi
ülésen dr.
Gruber Attila, Manninger Jenő és dr.
Bóka István (valamennyien Fidesz-MPP) jelent meg. Bejelentették, hogy a parlamentben
megalakult a balatoni képviselők csoportja. Tízen alkotják; a Fidesz-MPP öt, az
MDF három és az MSZP két tagja. Megállapodtak abban, hogy évente együttes ülést
tart a tóparti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség és a képviselők Balaton-csoportja;
értékelik a történteket s kitűzik a célokat. A szövetség szeretné elérni a Balaton-törvény
módosítását. Elfogadhatatlannak tartják, hogy az állami tulajdonú tóparti közterületek
vitás ügyeiben a tulajdonos és az eljáró szakhatóság nemegyszer ugyanaz. A szövetség
szeretné elérni, hogy amikor az állami tulajdonú meder partvonalának felmérése
megtörténik, a vízügyért felelős minisztérium, illetve igazgatási szervezetei
– még az ingatlan-nyilvántartási bejegyzések előtt – külön-külön konzultáljanak
az érintett önkormányzatokkal. Czene
Attila |
|
| |
| A cikk szerzője: Czene Attila |
|
Kapcsolodó cikkek: 2002.06.21 | Önkormányzatok a DRV-ért | Somogyi Hírlap |
| 2002.06.07 | Felfüggeszthetik a jogszabályt | Napló |
| 2002.06.07 | Képviselők a Balatonért | Napló |
| 2002.04.22 | Régiós díjszabályozás a cél | Somogyi Hírlap |
| 2002.04.16 | Részt kérnének a vízműből | Somogyi Hírlap |
További információk: DRV Rt. |
A cikk az alábbi dossziéba tartozik: Balaton-törvény |
| |