Kálmán Vera (Makinskaya Vera)

Amikor a cigány hozzáért a húrhoz, a mélyhegedű lélegzetet vett és felhangzott az „Emlékszel még…”, nem tudtam visszatartani könnyeimet. Sose gondoltam volna, hogy ezt a szentimentális dallamot a „Csárdás- királynő”-ből úgy is lehet játszani, mint egy a requiemet. Temették az operett királynőjét, temették magát az operettet, mert temették Kálmán Verát. A huszadik század búcsúzóul magával ragadott még egy legendát.

A Bécsi Központi Temető ravatalozója elsüllyedt a virágok között. Kálmán Imre és Vera fényképe mellett a gyerekek rózsabimbóból készített hatalmas búcsúkoszorúja állt. Távolabb a barátoké, zenei társulatoké, az Orosz Nagykövetségé, az Orosz Kulturális Főiskoláé az orosz zászló színeivel. Végül is Vera sohasem tért már haza, bár az orosz tv-nek adott utolsó interjújában kérte a kormányfőt , hogy hivatalosan is hívják őt haza.

Bár a permi születésű, még gyermekkorában emigrált  Vera kitűnően beszélt több európai nyelvet is, élete végéig megőrizte csodálatos anyanyelvét. Az orosz kormányfőnek akkoriban nem az operett volt az elsődleges problémája. Ő sokkal  drámaibb szerepeket játszott, általában tragédiákban, bár néha operett szituációkba is keveredett.

Míg a hegedű játszott azon gondolkoztam, mennyire követte Vera élete az operett szellemét, mert valami sorsszerű kétségtelenül volt benne. Kétszer ment férjhez, és mindkétszer a szeretett Kálmán Imréhez, aki az ifjú Verába lett szerelmes és imádta őt haláláig.

Vera életében éles fordulatok voltak, olyanok, mint mikor megszökött a bálról azzal a francia diplomatával , aki belészeretett, hátrahagyva mindent - ami Kálmán Imrétől származott - a ruhákat és ékszereket is. Hamarosan a diplomata meghalt és Imre könyörögve kérte Verát, hogy térjen vissza hozzá. Remarc  is udvarolt neki, de ezt a szerelmet unalmasnak  és hétköznapinak érezte. És mi minden volt még hosszú életében!

Vera százada kiválóságai közül rengeteget ismert.

Életében voltak olyan tragédiák, melyről sohasem beszélt. Lányai közül az egyiket egy vallási szekta feláldozta, olyan borzasztó halállal, hogy Vera kitalált egy másik történetet, hogy el tudja fogadni a történteket. E szerint lánya a Vörös Brigádok tagjaként halt meg. Verától én már korábban elbúcsúztam . Úgy egy fél évvel ezelőtt felhívott engem Petya Hudikov egy Ausztiában jól ismert doni kozák kórus vezetője és azt mondta: megjött Verácska de nagyon rosszul van. El kéne jönnöd, elbúcsúzni. Gyorsan elkészültem de csak a kijártnál fogtam fel, hogy haldoklóhoz kell öltöznöm és virágot vinnem.

A szálloda halljában közel negyven percet vártunk, hogy felmehessünk hozzá, és úgy éreztem, hogy talán már el is késtünk, amikor hirtlen…Emlékeznek  a Csárdás- királynő nagyjelenetére? Vera ott állt a lépcső tetején,  Péter a  kezét nyújtotta, férje odalépett segíteni és Ő , kissé támaszkodva, de mint egy cárnő , suhant le a lépcsőn. Megcsókoltuk egymást és úgy éreztem egy legendát érintek meg. Vera örült a férjemmel való találkozásnak, hisz Verácska utálta a hamisságot és mindig megérezte a tiszta és őszinte szeretetet. Ja és persze egy napon tartották a születésnapjukat is, igaz vagy ötven év eltérés volt az években. Ezen kívül a férjem kiválóan beszélt magyarul is. Kálmán százéves születésnapi évfordulóján rendezett eseményekre, melyet az akkori szocialista Magyarországon széles körben ünnepeltek, Vera a Balaton partjára érkezett. Bár már ifjú évein túl volt, azon a grandiózus ünneplésen mégis légies könnyedséggel táncolta a csárdást. Visszatartani képtelenség volt, hisz ahogy a magyarok játsszák Kálmán zenéjét, a világon senki nem játssza.

És most menjünk vacsorázni-, mondta Vera. Leültünk beszélgetni, a hagyomány szerint ittunk egy vodkát és a varázs csöndesen egyik pillanatról a másikra elillant. A tűz fénye még lobogott a szemében de ő remegett és teste fázósan prémekbe burkolózott. Hatalmába kerítette a fáradtság, és mi elbúcsúztunk. És akkor búcsúztam én tőle mindörökre.

Bizonyára a Sors Könyvében úgy volt megírva, hogy Verával kapcsolatban sok minden kétszer zajlik le. Még búcsúztatása is. Először  Losana-ban , ahol Vera elhunyt, majd Bécsben, igaz egy héttel a kitűzött időpont után, mert Vera utolsó kívánsága szerint a doni kozák kórus énekelt volna pravoszláv búcsúztatót, de a kórus vendégszereplésen volt. Komikus az egész, nevetsz a könnyeiden keresztül is, akár az operettben.

A kórus az Örök emléket énekelte, mikor a virágokat a családi sírbolthoz vitték , és ekkor vált világossá, hogy az előadásnak öröke vége. Búcsúztatni eljött a régi testőrség, a bécsi opera lelke. Színészek, karnagyok és zeneszerzők özvegyei.  Primadonnák is eljöttek Vera utolsó premierjére. Marcel Prav búcsúbeszédében Vera  életének vidám képeit idézte úgy fel, hogy leánya Yvonna   is elmosolyodott az emlékeken. A búcsúztatók Vera utolsó útján is felélénkültek. A temetés után mindannyian a Bécsi erdő nevű étterembe mentek, ahol Kálmán emlékszoba volt és maga Vera (kilencven fölött egy kicsivel )sem vetett meg két-három kupicával.

Vera mindig is hihetetlen életvidám asszony volt, aki sosem félt kimondani az igazat. Haláláig nem bocsátotta meg Ausztriának, hogy annak idején elüldözte Kálmán Imrét. De akárhogy is, ma már mindketten részei Ausztria történelmének. Haláluk után Ausztria igényt tartott rájuk, bár Kálmán zenéje gyakrabban felcsendül egy másik fővárosban –Budapesten, hisz Imre és Vera ma is  a magyar nép vérében él. Vége az operett századának, más zenék százada következik. De Vera (akinek a neve hitet jelent) szentül hitt abban, hogy az új évszázadban az emberek megőrzik lelkük tisztaságát, és a szerelembe vetett reményt. Mindazt, amiről Kálmán Imre zenéje szól.

Marina Vladimir

Kálmán Vera Hotel Janusban
(www.janushotel.hu)