bkakas.gif

25 éves a Kyokushin Karate Siófokon

Írta: Kálóczi József

jkakas.gif

25 éve….a legszebb kor a Kyokushinban!

Siófokon 1978-ban ismerkedtünk meg egy érdekes és misztikus japán pusztakezes harcművészettel, mely Kyokushin karate néven lett ismert.
A Kyokushin karate szelleme minket is megérintett, az első edzésünket 1980-ban a Baross Gábor Szakközépiskolában tartottuk. Ekkor az alapító Kálóczi József sárgaöves, Tamás László pedig fehérövesen jelentkezett a klubba, az elmúlt 25 év alatt mindketten mesterek lettek (3. és 2. Danos) és máig is a klub vezetői és irányítói.
Működési formánk a kezdetekkor (1980) még Diáksportkör volt, későbbiekben átalakult és Siófoki Diáksport Alapítványként működött, melynek feladata lett (1991-től) „küzdősportok beépítése az Iskolai testnevelésbe” , mely egy iskolai program, és az utánpótlás neveléssel foglalkozik, ( birkózás, judó és kyokushin karate ), majd erre építve 1999-ben versenyeztetési célzattal megalakul a Siófok és Környéke Sportegyesület.

Megalakulásunkkor, majd az ezt követő évtizedekben igen nagy segítséget kaptunk az iskolai vezetőségtől Pintér Lajos, Prohászka István és Kudomrák Ferenc igazgató uraktól, továbbá szakmai segítséget és erkölcsi támogatást testnevelő tanáromtól, Pusztai Gyulától, aki a mai napig is legfőbb szakmai támaszunk, a szervezői munkák oroszlán részét Kucska Ottóné Alizka és Tátrai Béla tanár úr, vállalták fel. Gazdasági oldalról a pénzügyeinket pedig Bakai Lászlóné Erzsike vigyázza immár 25 éve!
Az eltel 25 év alatt iskolai vezetőség bizalmát és támogatását élvezve sikerült a küzdősportot ezen belül is a kyokushin karatét az iskola vérkeringésébe bekapcsolni végérvényesen. Ma már mindenki tudja, hogy Siófok és környékének küzdősport centruma a Baross Gábor Szakmunkásképző és Szakközépiskola.

Jelenleg az SE a 3000 tagot számláló Magyar Kyokushin Karate Szervezet tagja, vezetőnk Shihan  Furkó Kálmán 6.danos mester, szervezetünk elnöke. A stílusalapító, Sosai Masutatsu Oyama kyokushin karatéját gyakoroljuk, ami egy bevált módszer, testi és szellemi nevelést, felfrissülést, biztosit mindenkinek.

A kezdet kezdetén a generál edzéseket heti kétszer tartottuk, ma már heti háromra emelkedett + versenyzők edzései! Létszámunk a kezdetekkor 100-120 fő volt, ami mára az utánpótlással (az iskolai programban öt iskola vesz részt) kb. 250 főre emelkedett, melyből az SE kb.50-60 fős utánpótlását, biztosítja (30%-a versenyző).

Működésünk eredményeképpen az évek során sikerült Siófok és környékén megismertetni számos fiatallal a Kyokushint. Városunkban a Kyokushin karate oktatásán túl országos sportakciókat is szerveztünk:

 

Küzdősportok az iskolai testnevelésben

A Siófoki Diáksport Alapítvány fő tevékenységi köre: az utánpótlás biztosítása az anyaegyesület részére (Siófok és Környéke SE) Kyokushin karate sportágban. Igen fontos stratégiai pont az iskola, sportágunk számára, a tantervbe való beépülés biztosítja a jövőnket. Tantervben az alapítvány, az általa alkalmazott küzdősportokat: birkózás – judo  alsó tagozatban, míg a felső tagozatban a Kyokushin karatét építi be. Ezen sportágak mozgásanyagából emeltem ki részeket és készítettem el 1.-8. Osztályig a modulokat, melyek egyszerűek, könnyen elsajátíthatóak az életkori sajátosságokra épülnek.
Cél, új mozgáskultúra megismerése, küzdősportokhoz való kötödés kialakítása.

A diákok alsó és felső tagozatban a testnevelés óra keretein belül a teljes osztály létszámmal heti 1- 2 órában sajátítják el a kiválasztott sportág mozgásanyagát, ez az első szint, ebből válogatunk és 2 év alatt (két kiválasztással), eldől ki alkalmas versenyzőnek.
A fenti tevékenységeinkkel szeretnék rávilágítani a küzdősportok igen fontos szerepére, mely méltó helyére emelheti a sportágunkat az iskolai testnevelésben. A küzdősportok jellegüknél fogva kiválóan fejlesztik a diákok személyiségjegyeit: önfegyelem, tisztelet, bátorság, akaraterő és küzdőszellem.

A modulok céljai:

Elsődleges a testi épség védelme!

A programba az alábbi általános és középiskolák kapcsolódtak be:

Versenyrendszer az utánpótlásban
Az alsó tagozatos diákok megismerkednek alapszinten a birkózással és a judóval, és bekapcsolódnak az iskolai bajnokságokba, a felső tagozatosok pedig kikerülnek az SE-hez és ők képezik majd a Kyokushin karate versenyzők utánpótlását.
Az alapítvány a Magyar Birkózó Szövetség tagja, versenyekre a szövetségtől utazási ill. versenyrendezési költségtámogatást kapunk.
Minden évben résztvevői vagyunk a diákolimpiának, megyei és országos bajnokságokon, természetesen a BÁZIS Iskola színeiben indulunk. Számos megyei, országos és diákolimpiai bajnoki címet mondhatunk magunknak.

2004-ben, Budapesten a Diákolimpia döntőn 87 iskolából a Siófok birkózók
VIII. Helyezést értek el!

Saját iskolai versenyrendszerünk van:  kb. 90-120 diák indul

 

Siófok és Környéke Sport és Szabadidő SE

A Siófok KSE 1999-ben alakult a Baross Gábor Szakközépiskolában. Tagja a Magyar Kyokushin Karate Szervezetnek.
Fő tevékenységi köre :  az iskolai rendszerből bekerült diákok versenyeztetése a Kyokushin karate stílusban, a budo értékek megőrzése és népszerűsítése. Minden korosztály számára a megfelelő sportolási lehetőség biztosítása, szervezett formában.

Edzésidőpontok

Szakmai vezetők és edzők: Siófok KSE

Eredményeinkről:
A kiváló szervezésnek, iskolai versenyrendszernek és a segítő szakmai vezetőknek köszönhetően számtalan országos bajnoki címmel rendelkezünk, utánpótlásunk eredményei kiválóak, amire igen büszkék vagyunk.
Jelenleg a MKKSZ 63 klubjából (2989 fő) Siófok és Környéke SE (két verseny csapatunk van):
Enying 11 helyen, Siófok 15 helyen áll!

Akikre büszkék vagyunk!  EB, Országos Bajnokok és helyezettek!
Gyerek –serdülők: Kerti Kinga, Molnár Bence, Berta Tamás, Halász Gergő, Vincze T.Dániel, Molnár András, Györffy László, Krisztin Ede, Krisztin Zsolt, Kiss Bianka, Lizák Richárd, Hirschmann Máté, Fekete Farkas
Ifi-junior: Töttösi Anita, Velő Ágota, Vincze Krisztina, Kerti Gábor, Töttösi Attila, Szerémy Dániel, Pavelka István,

Junior válogatott tagok :    1. Kerti Gábor 2 kyu 2004-5 év EB III. Helyezettje!, 2. Töttösi Anita 2. kyus, 3. Pavelka István 4.kyus

E-mail címünk kaloczi.jozsef@freemail.hu.

Siófok,2005-11-30

OSU!

Kálóczi József
SE Elnöke


Vissza a kezdőlapra

Irj! fitt@mail.datanet.hu