bkakas.gif
Interjú Shihan Nishidával

2.rész

Fordította Takács Andrea 1.dan

jkakas.gif
 

Shihan Yukio Nishida
A karate életkortól fiiggetlen. Az adott személy dönt, majd döntése következtében élvezi azt, hogy növelheti testi erejét. Ez a Budo.
Úgy gondolom, hogy a harmincasok és a negyvenesek a korosztályuknak megfelelő edzést kell hogy végezzék.

Kérdés: Úgy tűnik, hogy napjainkban kiszélesedik a kyokushint művelők korosztálya. Mit gondol, mit lehetne tenni annak érdekében, hogy még jobban kiszélesedjék?
NISHIDA: Úgy gondolom, hogy eddig a kyokushin edzésrendszere versenyközpontú volt. De mi az első összjapán bajnokság (1960) előtt kezdtük el a karatét, amikor még nem voltak versenyek. 

Ezért abban az időben a kyokushint művelők között nulla volt a versenyközpontú emberek száma.
Azonban elindultak az első versenyek és erőssé vált a versenyorientáltság. Ami pedig az életkort illeti a 18-20 éves tanítványok kerültek a középpontba. Ennek az lett az eredménye, hogy egy kiváló testi erőszinttel rendelkező korosztály került a középpontba. De a karate-do szemszögéből nézve ez a szemlélet azt a középkorú réteget, amely a bázist kellene hogy adja, végeredményben eltávolította.
Amikor Oyama sosai meghalt, az eddigi gondolkodásmód, a szervezeti felépítés előremutatóan át lett gondolva. Ma már a valóság az, hogy folyamatosan változik ez a szemlélet és a középkorúak helyét és tevékenységét a karatéban már elismerik. Ezen belül, én magam azt gondolom, hogy eddig  a központi szerepű fiatal korosztályt célozták meg az edzések. A test volt a fontos, az izomerő szintjének, a szív és tüdő teljesítményének fokozása, vagyis a versenyre felkészítő edzések, edzésmódszerek. Ez rendjén is van, szükséges az ilyen edzés. De! Ha van a fiatalokat kielégítő edzés, kell, hogy legyen a 35 év fölöttiek számára is megfelelő edzésmód.
Természetesen ugyanígy a 40-esek, 50-esek, 60-asoknak is a korosztályuknak megfelelő edzés szükséges. Ha statisztikailag nézzük, annak aki 30-as éveiben nem mozog, 40-es, 50-es éveiben a testi erőnléte nagyon lecsökken. Olimpiai versenyzőkkel végzett felmérésekből tudjuk, hogy a 20-as évei után a sport életmóddal felhagyott olimpikont, és a 30-as éveiben sportolni kezdőt összehasonlítjuk, akkor az eredmény az, hogy az amatőr a 30-as évei végén 40-es évei elején testi erőben jobb az egyidős olimpikonnál. Így azután az, hogy 40-es éveiben valakinek milyen lesz a fizikális áltapota, testi ereje, attól függ, hogy mit csinált a 30-as éveiben. Tehát nagyon fontos, hogy edzünk 30-as éveinkben. Hiszen e nélkül 40-es éveinkben nem lesz erőnlétünk és így tovább.
Ezért aztán azoknak, akik 20-as éveikben keményen edzenek, de idővel azt mondják, hogy már kiöregedtek az élversenyzői mezőnyből, s nyugalomba vonulnak, elhagyják a karatét, nagy esélyük van arra, hogy 35 év felett, 40-es éveikben ugyanúgy ne legyen erőnlétük mint azoknak, akik semmit sem csináltak. Illetve fizikális erőnlétben azok is megelőzik őket, aki 30-as éveikben kezdtek el karatézni.
Egyszer elkísértem Oyama sosait egy Oszakai szemináriumra. Ott megkérdezte Tőle valaki, hogy mikor bízott legjobban testi erejében. A válasz az volt, hogy 34-35 éves korában, s én ezt jól megjegyeztem. Én magam sem tapasztattam 37 éves koromig, hogy testi erőnlétem csökkent volna.
Ha a sosai szavai szerint gondolkodunk, akkor 35 éves korunk körül vagyunk fizikailag a csúcson. Ha a testi erő fejlődését, illetve hanyatlását nézzük, 10 évvel előtte, 25 évesen kezdődik a felemelkedés és 10 évvel később, 45 éves koráig leépül.
Természetesen ez nem ilyen egyszerű. Nem mondhatjuk, hogy ha 40-es éveiben jár valaki, annak nem lehet jó fizikális állapota. Éppen ennek érdekében, ahogy már az előbb is említettem, a 30-asoknak is, a 40-eseknek is a nekik megfelelő edzést kell végezniük.

Kérdés: Valóban, ha így gondotkodunk, akkor 40-es éveinkben sem leszünk nyomorúságos állapotban fizikálisan.
NISHIDA: Igy van. És nagyon fontos ez az 50-esek, 60-asok esetében. Aa valaki nem mozog idősebb éveiben, fizikálisan különösen legyengül (lehanyatlik) ebben a korban.
Azok között, akik edzenek és akik nem, fizikálisan természetes a különbség. De ezen kívül, úgy gondolom energikusabbak, továbbá nagyobb emberi vonzerővel rendelkeznek.
A testünket mozgatni kell, hiszen valójában az ember is állat, s ez náluk nagyon fontos tényező. Ha egy állat nem mozog, nem tudja az alapvető funkciókat ellátni.
A karate igen sokoldalú Budo. Kumite, kata, kihon, idokihon stb. Azt hiszem, minden korú számára más a fontos. A fiatalok rögtön küzdenének, míg a középkorúak a küzdelem mellett a kata, kihon iránt is érdeklődnek intenzíven.

Kérdés: A kyokushin imédzséből adódóan, mely kemény küzdelmet követel meg, nem riadnak el tőle a 30-asok, 40-esek bár szívesen csinálnák?
NISHIDA: 30-40 évesen már sokkal világosabb a cél. Természetesen ez nem a versenyzés, hanem a test jó kondícióban tartása kerül a középpontba. Illetve a 40 év fölötti korral járó betegségek megelőzése, az egészség kontrollja. Úgy gondolom, sok embert ez vezérel. Napjainkban a megelőző orvostudomány nagyon fontossá vált. Jelenleg, ha valaki megbetegszik kezelik. A cél olyan test megalkotása, amely nem könnyen betegszik meg. A karatéban erre van lehetőség, hiszen az edzésben benne foglaltatik a légzéstechnika, a test kidolgozásának módja, a tanden kidolgozásának technikája,továbbá a testi erő fejlesztésének módja is. Ezek elsajátítására van a kihon, idókihon, a katák, a dobások és az önvédelmi technikák, a szabad küzdelem. Sok tanulandó tényező van. Ezeken belül bármelyik lehet különösen érdekes: a katák vagy az önvédelem vagy éppen a küzdelem. Ezért mindenki a számára legkönnyebben elsajátíthatóval kezdheti.
Az emberek különböző céllal érdeklődnek a karate iránt. Úgy gondolom, mindenki arról az oldalról közelítse meg, amely hozzá a legközelebb áll. Erre, ha a jelenlegi rendszert nézzük, talán van rá lehetőség. Például senki nem mond olyan ésszerűtlen dolgot, hogy ha nem tudsz megcsinálni 100 fekvőtámaszt, akkor ne kezd el. Végülis, ha valaki karatézik, megadatik a testi erő növekedésének öröme, illetve az az élvezet, ahogy testünk elsajátítja a gyakorlatban alkalmazható technikákat. Nem éppen az a karate, hogy az említett dolgokat akárhány évesen is átélheti valaki?

Kérdés: Ha ez az öröm a gyakorlatban átélhető, akkor életkortól függetlenül próbálkozhatnak vele?
NISHIDA: Az én dojomban a középkorúak száma különösen megnövekedett. Ha közelebbről megvizsgáljuk, akkor a 30-as éveik második felében lévők vannak többen. Idáig is folyamatosan hangoztattam, hogy a karate nemcsak a fiataloké, s most úgy érzem, hogy ez végre megvalósult.
Van egy Ben Hur címü film. A főszereplő, Charlton Heston, ha jól tudom, a film készítésekor 50-es éveiben járt. Mivel ebben a filmben sok félmeztelen jelenet volt, ezért izomfejlesztő tréningeket végzett. Így épített fel egy olyan szép testet, mint amit a filmben láthattunk. A film miatt, úgy gondolom, pár hónapot vagy egy rövidebb időszakon keresztül edzett és 50 évesen is így tudta fejleszteni testét.
Ez a karate esetében is így van. Nem lehet azt mondani, hogy 50 évesen már késő.

Az interjú harmadik része >>


Vissza a kezdőlapra

Irj! fitt@mail.datanet.hu