Karinthy Frigyes és Vitéz-panzió vendégei

A magyar írók közül talán Jókai Mór és Krúdy Gyula mellett Karinthy Frigyes volt az, aki évtizedekig rendszeresen, minden nyáron visszatért Siófokra.

Karinthy imádta Siófokot, a fürdotelep zsibongását, a Hozbor-vendéglo - a mai Csárdás vendéglo - kiskocsmai hangulatát, a kaszinók éjszakai mondén életét s a délutáni kártyacsatákat. Lent a fürdotelepen, a Batthyány utca 46, szám alatt lévo Vitéz-panzióban üdült a család. Az épületet eredetileg az akkori idok egyik legtehetségesebb muvésze, a kiskorpádi születésu Kozma Lajos (1884-1948) Kossuth-díjas építész tervezte. Gyermekeit, Gábort és Ferencet már a nyár elején, az iskolai- év befejezése után “letranszferálták”. Késobb az író is megérkezett. Karinthyt pesti íróbarátai: Hunyady Sándor, Békessy Imre, Rejto Jeno gyakran meglátogatták Siófokon. Az 1925-ös “Balaton Tündér” választásakor, István király napján - Karinthy is részt vett, többek között Rippl-Rónai József társaságában.

Az örökös siófoki nyaralók ízlését és pikáns agresszivitását, amelynek jegyében mindig újra és újra elcsattantak az úri társaság évadnyitó pofonjai, Karinthy ismerte, és felhasználta humoros fuszerét sajátságos írásaiban. Szerette azt az évrol évre felhabzó tarka zsibongást, hol divatos színésznok, elegáns kokottok, híres kártyások, táncos lábú szépfiúk, sporthírességek vegyültek el a pénzvilág embereivel, a pesti polgárok nyaraló családtagjaival, újságírókkal, filléres ámulókkal.
A tágas strandon mindez apró bogarak nyüzsgésével zsúfolódott a roppant fényboltozatú ég alatt. Így festette meg ezt a világot Rippl-Rónai József hat-nyolc remekmuvén, amelyek a világháború viharai közepette sajnos nyomtalanul eltuntek. Az, amit Rippl-Rónai festett: víz, levego és fény egybeolvadó káprázataként, szimbóluma is lehetne az akkori Siófoknak.
Karinthy minden nyáron végigjárta mecénásával a déli part nagyobb szórakozóhelyeit, felolvasóesteket tartott. Hogy Siófokon miként találkozhatott az úri közönség a muvészvilággal, azt Keresztury Dezso mesélte el egyik budapesti találkozásunkkor: “Egyik alkalommal Karinthy fellépett egy vidám irodalmi esten. A produkció színhelye a nagyszálloda étterme volt: a publikum, mint a régi orfeumokban, az asztal mellett evett-ivott, miközben az író humoreszkeket adott elo, néha belemelegedve a játékba, többször erolködve, s eroltetetten, legtöbbször dühös vagy közönybe fáradó szégyenkezéssel. A közönség úgy hallgatta, mint a vacsorához játszó cigányt: oda-odafigyelve, beszélgetve, koccintva, unott némaságban, udvariasan mosolyogva, vagy felröhögve. S az est végén véletlenül tanúja voltam, ahogy menedzsere leckéztette a zavartan védekezo írót, mert nem tudta eléggé lekötni a közönséget. »Ilyen lagymatagon nem lehet boltot csinálni« - csap most is piruló arcomba rekedt kupechangja.”
1938 nyarán, ötvenegy éves korában Siófokon érte a hirtelen halál. Levendel Júlia könyvében olvassuk: “Augusztus 28-án Rejto Jeno látogatta meg az írót: a barátok, a kávéházi társaság tagjai innen sem maradtak el. Rejtovel kártyáztak, jókedvuen beszélgettek egészen hajnalig. A következo napot Gábor fiával töltötte Karinthy, s minden szemtanú megegyezik abban, hogy sem fáradtabbnak, sem kedvetlenebbnek nem látszott, mint az elmúlt hónapokban. Délután felment a szobájába, egy karcolatot akart megírni, és pihenni egy kicsit, hiszen azt tervezték, az esti vonattal Pestre utaznak. A házban tartózkodók vallomásai eltéroek az utolsópercekrol - talán a tragédia mindannyiukat megzavarta -, mindenki más részletre emlékezett. De kétségtelen: Karinthy ebben a szobában, augusztus 29-én délután meghalt. Halálát agyvérzés okozta, hirtelen lezuhant a földre, a közel állók feltételezik, hogy nem szenvedett sokáig.”
Karinthy Ferenc tehetségét apjától, életkedvét anyjától örökölte - mondta róla Benedek István. És csakugyan, bölcsojénél ott volt a Nyugat címu folyóirat idosebb és ifjabb nemzedéke: Kosztolányi Dezsotol Devecseri Gáborig, Somlyó Zoltántól Móricz Zsigmondig szinte mindenki.
Karinthy Frigyes a Balatont, illetve Siófokot is szüloföldjének vallotta, tartotta. A már említett tizenkét szobás panzió tulajdonosa dr. Vitéz Miklósné volt. A fiatal Karinthy lelkébe mélyen belerögzültek a Siófokon töltött nyarak, amelyeket “költo-üstökös” bátyjával - a tragikus sorsú - Karinthy Gáborral és a három Vitéz lánnyal: Anikóval, Marikával, Verával együtt élveztek. Karinthy Ferenc, aki ifjúságának csínyjeirol oly érzékletes képet rajzolt írásaiban, sokszor felidézte ezeket az emlékeket, midon egész nap lent csellengtek a Balatonnál, kalózosdit jásztva, elkötötték a csónakda hajóit, vagy éppen egy másik esetet elevenített fel, amikor az ingyenstrandról beúsztak a nagystrandra, ahol persze ugyanolyan volt a víz is meg a föveny is, de a belógás volt a hecc.
Faludy György költo is lakott a Vitéz-panzióban. “Itt nyaraltunk 1914-tol 1918-ig minden nyáron. Apám akkor katona volt. A Batthyány u. 7.-ben laktunk a szüleimmel, illetve apámmal, aki a frontról egyszer meg is látogatott bennünket. Aztán késobb is megfordultam Vitéz Miklósné panziójában, amikor Karinthy Frigyes is itt nyaralt. Nem tudok úgy rá visszaemlékezni, hogy egyik történetrol ne jusson eszembe egy másik Karinthy-történet. Így arra az epizódra gondolok, amikor egy barátommal laktunk itt, Goda Gábor íróval, aki nemrég halt meg. Vitézné nagyon vigyázott arra, hogy az ember not ne hozzon föl a szállodai szobába. Foleg muvészek: írók, színészek jártak ide egész nyárra. Az épület emeletes, 12 szobás volt. Vitézné szobája a lépcsofeljáró mellett állt, és remek füle volt alvás közben is. Goda barátom megismerkedett egy lánnyal a siófoki éjszakában, és szeretett volna kettesben lenni vele. Lent az udvaron volt az étkezo, s egy biliárdasztal állt az oldalsó részén, ahová nem látott oda Vitézné sem. Gábor azt mondta: - Gyurikám! Kérlek, dobjál le nekem óvatosan az ablakból egy párnát meg egy takarót. Ugyanis o nem mert följönni, mert azt meghallaná Vitézné, hanem a biliárdasztalon szórakozik majd a lánnyal. Így is történt, ahogy megbeszéltük. Minden sikerült, Gábor följött, a lány elment. Reggel lementünk reggelizni. Karinthy is jött feleségével, Arankával és azt mondja Godának: »Láttam a dákóját, fiatalember!«
Ez a mondás is legnagyobb humoristánk ötletességét és szellemességét dicséri, amelyen mindenki jót nevetett. A humorista fia, Karinthy Ferenc az életöröm, az életkedv, az életszeretet írója volt. Tudta, hogy minden író szuverén egyéniség, önálló világ. Sokáig, talán túlságosan hosszú ideig, az eloítéletek fala vette körül. O maga pedig egyre konokabbul harcolt e falak szétrombolásáért, azért, hogy a Karinthy név elsosorban a magas követelményt fémjelezze, amelyet szigorú mércéül a maga számára is kituzött. Karinthy Ferenc dolgozott színházi dramaturgként, újságíróként és mufordítóként is.
A legkomorabb években írta meg a Budapesti tavaszt, a háború után megnyomorított ifjúság tragiko-líráját, amelyben (megfilmesítése és színpadi adaptációja után) a nagyközönség és a külföld is megismerhette és megszerethette ot. Regényei mellett irodalmi riportjai, valamint drámái, elbeszélései is megérdemelt sikert arattak. O volt a kis formák nagymestere, hiszen elsosorban mint novellista, karcolataiból kirajzolódik a kor, amiben éltünk nemrég.
“Mindig szívesen jövök vissza Siófokra!” - jegyezte fel 1981-ben egy sikeres és emlékezetes író-olvasó találkozó után. Szinte látható a masszív, sportos szerelésu, a zömök nyakon ülo kefefrizurás fej. Hallani vélem az örök derut, a briliáns “szövegelést”, a kifogyhatatlanul áradó sztorik sokaságát... És valóban, amikor csak tehette, felkereste Siófokot. Az egyik vele folytatott hosszas beszélgetésünkkor merült fel az ötlet, hogy az Ausztráliában élo Vitéz Anikóval vegyem fel a kapcsolatot: o mindent megtesz azért, hogy a Vitéz-panzióból Karinthy Frigyes Emlékmúzeum létesüljön! Erre még várni kell. Egész alakos szobrát, Varga Tamás szobrászmuvész alkotását viszont 1998-ban felállították a siófoki Rózsa-kertben. Hátha egyszer emlékmúzeumát is felavatják a fürdovárosban!
(Részlet Matyikó Sebestyén József: Zsidók Siófokon címu könyvébol)

A cikk szerzője: Matyikó Sebestyén József  - Író